A Planetáris Tudatosság világnapja / 2003. március 21., Budapest
A tavaszi napéjegyenlőség napján tartja a Budapest Klub a legnagyobb rendezvényeit világszerte. Ez a Planetáris Tudat Napja nevet viseli, utalva a Budapest Klub alapeszméjére, amely a minden embert összekötő közös tudatmező létezéséről, az együttgondolkodás és együttérzés szükségességéről szól a jövő generációkért, a környezetért, a Földért érzett felelősség jegyében.
A központi ünnepség 2003-ban Budapesten volt az ELTE Dísztermében. Az ünnepség első részében Krausz Adrienn, Párizsban élő magyar zongoraművésznő Schubert, Chopin, Rachmaninov és Bartók műveiből játszott. Ezt beszélgetés követte a közönség bevonásával az emberiség jövőképéről.
A pódiumra meghívottak közül Nováky Erzsébet professzorasszony, a BKÁE Jövőkutató Csoportjának vezetője beszélt arról, hogy a tudósok milyen jövőkutatási módszereket és jövőképeket dolgoztak ki. Dudieh Endre geológus, jeles sci-fi szakértő, áttekintő képet nyújtott arról, hogy az írók, kiknek fantáziáját csak a maguk szabályai korlátozzák, milyen erkölcsi tartalmú jövővíziókat alkottak. Bánhegyi Zsolt bölcsész-fizikus kutató a természettudományos világkép várható változásairól beszélt. Balogh Béla mérnök, a Végső valóság című nagysikerű könyv szerzője arról szólt, hogy miként egyesíthetjük tudatunkban a tudományt és a spiritualitást. Az est házigazdája a László Ervin professzor volt.
|